Linissa
A linissa egy fényes, puha szövetanyag, aminek az előállítását csak néhány elf közösség ismeri. A többi faj számos elméletet gyártott már, hogy a Fák Népe miből és hogyan készíti ezt a szép és kényelmes, és természetesen ennek megfelelően drága anyagot - a gnómok időről időre kísérletet tesznek maguk is a készítésére - de eddig még csak a közelében sem jártak az igazságnak.
A linissa-szálat valójában egy az alacsony hegységekben élő, egyébként meglehetősen ronda rovar választja ki, amit arra használ, hogy a prédája elejtésére a pókhoz hasonló hálót szőjön. A pókháló és a linissa-háló között az a különbség, hogy a linissa vastagabb, erősebb, és nehezebben bomlik le, és olyan erős, hogy még kisebb madarakat is képes foglyul ejteni! Azonban a természetes linissa-szálak nem elég hosszúak, tartósak és erősek ahhoz, hogy szálakat lehessen belőlük szőni. Néhány elf közösség azonban ismeri a módszerét annak, hogy hogyan lehetne a rovart arra késztetni, hogy minél hosszabb szálat bocsássanak ki, aztán ezeket a szálakat különféle növényi nedvekbe áztatják, amitől egyrészt megnyúlnak, másrészt tartóssá válnak, de ami még ennél is fontosabb, ettől a kezeléstől nyeri el a fénytelen, matt szál azt a csillogást, ami annyira egyedivé teszi a linissát.
Az ily módon kezelt szálakból aztán közönséges szövőszéken gyönyörű kelméket lehet előállítani, azonban a növényi nedvek miatt csak bizonyos festékekkel lehet a linissát tartósan megfesteni. Ahogy az áztatáshoz használt növényi nedveket, úgy a festésre alkalmas anyagokat is - néhány kivételtől eltekintve - csak az elfek ismerik.
Készítésének titka az elfeknél anyáról leányra száll. A legszebb nyári estéken az anyák elvonulnak lányaikkal a szent fákhoz, felállítják szövőszékeiket s miközben régi dalaikat dalolják, linissát szőnek.
A baráti családok asszonyai gyerekszüléskor linissa takarócskát ajándékoznak az újszülöttnek, s ha felnő, tudja, mely család linissájában ringatták a bölcsőben…a linissa takaró olyan kötelékké válik az életében, amely örökre összefűzi az ajándékozó családdal.
A tanítók, akik az erdő titkait adják át az ifjaknak, ha úgy érzik, tanítványuk már kész arra, hogy egyedül járja, óvja az erdőt, linissa köpenyt kötnek az ifjú nyakába, így jelzik, tudásuk javát már átplántálták a tanítványba, aki azontúl maga is tanító lehet. Minden elf büszke arra, mely mester linissája borítja vállát.
S végül, ha egy elf az örök álom útjára indul, az utolsó tűznél, a végső búcsúnál elégeti a takaróját, el köpenyét…egy elf élete linissában kezdődik, abban folytatódik és az elégő linissa füstjében ér véget…
Linissa, azt mesélik, egy elf lány volt, gyönyörű, mint a tavaszi tisztás, üde, mint a nyári harmat, kedves, mint az őszi napsütés, tiszta, mint az első hó…csak ügyetlenke volt szegény, amolyan kétbalkezes, hiába üldögélt naphosszat a szövőszék mellett, sosem sikerült a vászna úgy, ahogyan kellett volna…pedig igyekezett a lelkem, mert a szorgalom az megvolt benne…
Egy nap, amikor szakadozó, ügyetlen vászna mellett üldögélt, csendes elkeseredésében, véletlenül megszúrta az orsóval az ujját, kiserkenő vére a vászonra hullott…az beitta rögtön, s ahol átitatta Linissa vére, csodálatosan fénylővé vált a vászon…ettől kezdve a lány saját vérével szőtte a különös vásznat, melynek csodájára járt a világ, vagyonokat fizettek rőfjéért…Linassa pedig boldog volt…de egyre több vásznat követeltek tőle, s testéből egyre fogyott a vér…eljött az idő, amikor ereje fogytán örök álomba menekült…az utolsó este mondta el anyjának a titkot…
Azóta azt a különleges, vörös folyadékot, amellyel a vásznat fényesítik, Linissa vérének hívják az elfasszonyok, s magán a szöveten is rajtamaradt a linissa név…
Persze ez csak egy elf legenda, az erdő népének lányai pontosan tudják, nem Linissa vére az, amelytől olyan csodálatos lesz a vásznuk, a pontos recept titkát minden elflány megtanulja, ha eljön az idő, mégis, olyan jó a szent fa alatt, a tűz körül, szövés közben hallhgatni Linissa dalát…”
Linissa lányom,
sápadt az arcod!
Ugyan anyácska, semmmi az!
Linissa lányom,
Lázas a tested!
Dehogy anyácska, nem igaz!
Linissa lányom,
véres az orsó!
Hagyj most anyácska, szőni kell!
Így szőtte vásznát nappal-éjjel,
testet emésztő szenvedéllyel,
szőtte a vásznát, s elfogyott,
szőtte a vásznát, s elfogyott!