Botanika
Sivatagi növények
Sikoltótök, a férfiak sikoltószûznek nevezik összekacsintva: Vékony, szerteágazó gyökere a legkisebb nedvességet is megtalálja. A mag évekigg elfekszik a homokban, a legkisebb nedvességre is kipattan, a csírakacs másnapra ha nem talál magának nedvességet elhal, a magonc bezárul. A sivatagjárók nahgy becsben tartják, ügyesen használva vizet kereshetnek vele.
Akár nagyobb telepek is lapulhatnak a vékony homokkéreg alatt, addig nõ amíg elég nedvességhez jut.
A növény termése halvány rózsaszínû, tökszerû képzõdmény, ököltõl fejnagyságig is megnõhet ez a hengeres termés.
Tapintásra kemény, ez csak álca, kilyukasztva sivítva szökik belõle a levegõ, a hátra maradó vastag tömlõben nagyjából félig áll a víz.
A hangjáról kapta a nevét, gyerekek kedvenc játéka.
Pöffeteg Pálma: a szélsõséges klímához alkalmazkodott, homokos, sziklás talajt kedvelõ vadnövény, melynek termesztésével századok óta birkóznak a pormedriek. Mára megvetette gyökerét a Kert földjén is, mûvelése odafigyelést és óvatosságot igényel, de a növény lédús húsa meghálálja a gondoskodást.
Alacsony növésû fafajta, pálmaszerû levelekkel, melyek a gyümölcsérésre hatalmas, mérgezõ tüskékké szikkadnak. Így óvja a növény a termését, amely több, emberfej nagyságú gumó, a levelek tövében. Igen nehéz ehhez hozzáférni, hiszen a fa éppen embermagas, a tüskévé alakult levelek érintése pedig igen veszélyes, ha megszúr, kibírhatatlan viszketést okoz. Ezek a levelek fürtszerûen csüngnek (akár a szomorúfûz ágai), a szüretelõnek tehát elõbb meg kell szabadulnia tõlük.
A gyümölcs, maga a pöffeteg, vastag, homokszín kérgû, lédús gumó. Fanyarédes a húsa, és vérvörös színû a nedve, kiváló festékalapanyag is egyben.
Szivárványgumó: A sivatag egyik érdekes növénye, nem kedveli a fényt, így mélyen a sziklák repedéseiben található meg (Mocsár-negyed sötét zúgaiban. Vagy a kertnegyed alsóbb rétegeiben. házak pincéiben is elõfordulhat.) Ellenben a szárazságot nagyon jól bírja. Egy, vagy két ököl nagyságú gumószerû növény. Az egész gumó egy víztömlõ is lehetne, csakhogy ez a növény is védekezik valahogy. A gumó külsejéhez érni szabadkézzel esztelenség. Finom porréteg látható rajta, mely szivárványszínûen csillog. Ez erõsen irritálja a bõrt > kiütések. Ellenben szembe, orrba vagy szájba jutva, meg bõséges folyadékkiválasztást indít el > erõs orrfolyást, könnyezést, és nyáladzást eredményez. Ha a gumót megpöccintik a finom porréteg a levegõbe száll. Gondos védõkesztyû, és szem orr száj védõ megoldást kell találni, ha ezt a növényt le akarják szüretelni az érkezõk.
Aranykehely: Színpompás jókora tálnagyságú aranyszín szirmú növény. A homokos, sziklás talajon látható a virág, és pompájával látványos. A virág közepén ökölnagyságú bogyó látható, a termése. Ezt azonban a hozzá nemértõ, ha megérinti kellemetlen meglepetésben lehet része. A virág szirmai becsukodnak, és ekkor érezhetõ, hogy apró (csalánlevélhez hasonló) szemmel nem látható kis nyúlványok törnek el, bejutva a bõr alá. Nem halálos. Felnõtt érkezõnél rövid ideig tartó kábultságot okoz. Addig azonban a növény elkezdi emészteni a szirmok által bezárt végtagot.
A növény vízkészlete pedig, a föld alatt található. Hosszúkás gyökerében(ez jó alkar hosszúságú), közvetlen a virágzata alatt. nem szolgál tápanyagfelvételre, mint általában, azt a növény virága teszi, s a sivatagban oly értékes vizet a gyökerében tárolja.
Galádgumó: csak Meder környékén terem, rejtve, a homok mélyén. Tulajdonképpen egyféle gyökér, növénytanilag, és viselkedését tekintve is. A föld színén mindössze egy jellegtelen szikkadt növényi szár, és pár lándzsaszerû levél hirdeti létét. Virágzata apró, fürtös, citromsárga virágzat, bódítóan édes illatot áraszt, magához édesgetve a porzó rovarokat, és a virágbolond Érkezõket is. Ebben az idõszakban igen komisz növény, virágpora belélegezve heves tüsszögõ rohamot okoz, noha kiváló festékanyag, kelmekészítéshez.
A gyökérrész akkor kezd duzzadni, érni, amikor elvirágzott. Igen puha ez a gyökér, mint valami fejnagyságú, puha, sérülékeny víztömlõ. Ha felsértjük a burkát, sûrû, nyálkaszerû, hánytatóan bûzös folyadék csordul ki belõle. Ez semmire sem jó, de ha megkaparintjuk a magjait (négy-öt, szilvanagyságú mag), és elharapjuk, abból víztiszta, vitamindús lé árad.
Sivatagi zuzmó: Ez a növény semmivel nem védi magát. Nem okoz semmiféle kellemetlen reakciót az érintése. Azonban nem könnyû begyûjteni. A sivatagban ritkán elõforduló növény, csak és kizáróan sziklarepedésekben lelhetõ fel. Pormederben például, a legmélyebben fekvõ, legsötétebb részeken. Sziklákra kúszik fel, apró gyökereivel kapaszkodik. Levelei az erdei moháéra emlékeztetnek. Virágja hasonlít a közönséges laska-gombára, de sokkal laposabb, színe áttetszõ. A virág alján lévõ lemezekben spórák ülnek, ezekkel szaporodik. Ami különlegessé teszi, azok a légzõgyökerei. Ezek megközelítõen két ujjnyi hosszú, és egy ujjnyi vastagságú egyenes csövecskék. A növény itt halmozza fel a fennmaradásához, növekedéséhez, és szaporodásához szükséges nedvességet. Ha egy ilyen gyökeret letörünk, új nõ a helyére. Felvágva, közel fél decinyi méz sûrûségû folyadék nyerhetõ belõle, mely enyhén kesernyés, de iható. Jó szomjoltó hatású.
Homokevõ csáposgomba: A sivatagban bukkannak elõ, általában két-három tucat van belõlük. Akkorára nõnek, mint egy megtermet ork ökle. Kalapjuk szívókoronghoz hasonlít, homokot szívnak fel. Ekkor megduzad a száruk és egy fura narancsszerû spóragömböt hagy hátra melyben víz található. Ezt a folyamatot naponta kétszer hajtják végre de a gömb mindössze csak egy órán át marad meg utána a külsõhéj leomlik és a víz szertefolyik. Vigyázni kell velük mert ha kalapjukat megérintjük a gyorsabb megszerzési módszer érdekében akkor a szívókorongjukkal rá tudnak tapadni az érkezõ szabad testére egy telep percek alatt kitudja szívni a testbõl szívni a nedveket.